Fájt a fülem.
Arra gondoltam, hogy majd, ha orvost kell hívni valamelyik vendéghez, megnézetem vele.
Kb 10 perc múlva csörgött a telefon, egy orvos keresett a recepcióról.
Kiderült, hogy fül orr gégész.
Ilyen a mesében sincs nagyon :)
Minden rendben velem. :)
Befutott Elena.
Neki is épp fájt a füle. És ő is meg lett vizsgálva :D
Szóval véletlenek nincsenek.
2011. június 28., kedd
2011. június 26., vasárnap
Sötét van
Rég nem írtam.
Annyi minden történt.
Tegnap őrült turnusvátásom volt, ez azt jelenti, hogy reggel héttől éjjel kettőig talpon voltam és dolgoztam.
Két repülős transzfer volt, egyéni érkezők autóval, vonattal és persze buszos érkezők, repülős, buszos érkezők, indulók. 5 infókoktélt tartottam, meg egyet ma.
Legtöbbször minden utas megfeledkezik arról, hogy ember vagyok, a legrosszabb ma volt, mikor megkérdezték, hogy én most komolyan reggelizni akarok?
Tegnap a Hérás infó közben elsírtam magam, és föl kellett hívnom nagypapámat, hogy megnyugodjak. Most már tudom, hogy jobban van, így én is jobban vagyok, de azért szívesen hazamennék, hogy ezt lássam is.
Ma rendet tettem a szobámban, és lefényképeztem a kindle-met, mert most már megérkezett az új "ruhája" nagyon csinos ugye?

Végre megérkezett Elena, és Bandi meg Dalma is, nagyon örülök nekik.
A héten előreláthatólag egész sok kirándulásom lesz. És ez jó :)
Amúgy semmi extra, az úszómester továbbra is nyomul, mindent megtesz, hátha kap egy esélyt, és bár élvezem, hogy tetszem neki, ezen túl semmi nincs benne, ami kicsit is megmozgatna. Minden éjjel felhív, hogy feljöhet-e hozzám. Én meg minden éjjel elutasítom, és szép álmokat kívánok neki. Hát, ennyi az esemény mifelénk.
Jön nemsoká Elena, diktálok neki egy angol szöveget. Tanulunk, én a szakdogámat írom.
Dorottya, Petra, Flóra és Bogi lefoglalták a buszjegyeiket, ők is biztosan meglátogatnak . :)
Tényleg jobb kedvem van, Anya sokat ír Tatusról, hogy megnyugodjak.
Hát, ennyi egyelőre, majd írok többet is.
Puszi Haza!

2011. június 21., kedd
Menni fog
Este arra jutottam, hogy ez nem állapot.
Még pontosan 3 napom van Elena érkezéséig, ha ő nem lenne, akkor is ki kellene húznom valahogy szeptemberig.
Úgy döntöttem, felhagyok az önsajnálattal, és egyszerűen lefárasztom magam úgy napközben, hogy estére már csak az álom maradjon.
A terv nemes és egyszerű.
Írtam egy 13+1 pontból álló listát és elhatároztam, hogy ma véghezviszem.
Reggel hatra felhúztam az órám, elmentem futni.
Nos, eleve minden reggel szédülök kicsit, mikor felkelek, pedig lassan szoktam, most ezt sikerült hatványozni azáltal, hogy kiugrottam az ágyból.
A tengerpartra mentem, már 6kor perzselt a nap, és nagyon nehéz volt homokban futni. Minden tíz méter egy egy kisebb kálvária volt, egyáltalán nem olyan kellemes mint ahogy az a filmekben látszik. Kis híján bokáig süppedtem a homokban, 50 méterenként sétálnom kellett. Mire visszaértem csurom víz lettem, alig álltam a lábamon és nem volt olyan porcikám, ahol ne éreztem volna, hogy erősen ver a szívem. Otthon is szoktunk futni, jóval többet a mai távnál, de ez a homok dolog.. kegyetlen volt.
Csak feküdtem és éreztem, hogy lassul a szívverésem.
Reggelire most ettem egy kis uborkát, majd zenét hallgatok és menni fog a mai nap is.
Fel a fejjel, előre nézek és mosolygok.
Menni fog.

Sok ember közt
Az esték a legrosszabbak.
Napközben eltengődöm. Ma volt munkám, elmentem az irodába, autót béreltem az utasaimnak, voltam Duniben, azt nagyon szeretem.
Aztán lemegy a vacsi, írtam haza e-mailt, skypeoltam Lillussal, megtudtam, hogy "Orosháza nem a világ vége, de onnan már látszik."
Aztán csönd. Ez marad esténként.
Nemsoká jön Elena és ez segít.
A kollégáim Naposparton karaokeznak ma este.
Kicsit olyan ez most, mint ez száműzetés.
Imádom Szozopolt. Nem akarok máshol dolgozni. De ma este ismét nagyon egyedül vagyok.

2011. június 20., hétfő
Magány. Te vagy velem.
Nem egyedül vagyok, hanem magányos.
Ez néha rossz. Olyankor elkezdek telefonálgatni, idegesen frissítgetem az e-mailem, hátha írt valaki.
Aztán ha elérem amit szeretnék, ha sikerül és beszélhetek valakivel.. akkor kicsit jobb lesz és már nem is olyan rossz egyedül.
Így volt ez ma este is.
Letettem a telefont.
Elgondolkoztam azon, amit Nóra mondott. Szerinte lehet, hogy attól van kiütés a karomon, hogy alig eszem, így vettem egy palacsintát, kiültem a strandra, elfeküdtem egy nyugágyon, és néztem a csillagokat. Távolabbról a tengert hallottam, minden hullám egy külön morajlás, összefolyt a bárok zenéje és az utcán éneklők hangja és az egész egy kellemes maszlaggá lágyult.
Nem tudtam megenni egy egész palacsintát, szóval én és a maradék palacsinta feküdtünk a homokban és néztük a csillagokat, ugyanazokat a csillagokat, amiket Magyarországon néztem, vagy még régen Dániában.
És tengerillatot hozott a szellő, és újból feltettem magamnak azokat a kérdéseket, amiket nyár végére remélhetőleg megválaszolok majd.
Nem árt egy kis egyedüllét.
Társam vagy, Magány.
És azt hiszem nem is vagyok olyan rossz társaság :)

Történetek
Nem ez az első.
Ezeket velem könnyebb megosztani. Csak leülünk beszélgetni, és hallgatok. Beszélek bolgárul, de kétségkívül ügyesebb vagyok, ha a hallgatásról van szó.
Ma egész délután ezen gondolkoztam.
Hogy miért jó nőnek lenni...
Iva vállán nem egyszer kisírtam már magam.
Egy tündér.
Kedves, szép, 27 kilót leadott 5 hónap alatt.
Vidám, mindig megnevettet.
Ma tudtam meg, hogy 35 éves, hogy két gyereke van, és azt is ma tudtam meg, hogy szombaton abortusza volt.
Ez a legszomorúbb dolog a világon.
A férjével elváltak, az új barátja volt az, aki a babát akarta. Évek óta együtt éltek. Mielőtt Iva elmondhatta volna, hogy babát vár, a férfi teherbe ejtett egy másik nőt és úgy döntött, hogy vele fog élni.
Nos, Iva mesterszakács, de egy ötéves kislány mellett nem lehet, hogy minden éjjel egy étterembe dolgozzon, a takarítónői fizetéséből pedig hamarabb futotta abortuszra, minthogy még egy éhes száj várja otthon.
Együtt ültünk a takarítószertárban, és néztük a falat. Nem lesz baba.
Nincs aki elmagyarázza az ötéves Vikinek, hogy hol az a férfi, aki eddig a majdnem-papája volt, nincs aki megmondja neki, hogy nem lesz kishúga.
Nem könnyű az élet.
Ki mondta, hogy az lesz?

2011. június 18., szombat
Turnusváltás
Kora reggel óta szaladgálok, most lett egy szusszanásnyi időm.
Érkezett 5 utasom, elutazott 8. Még repülővel jönnek, azt hiszem 8an.
Ez a kevés emberem 4 hotelben lesz, ebből kettő városon kívül, persze ellenkező irányban.
Lesz itt kocsikázás.
Reni biztosan megérkezett, szerintem Móni is, bár az ő buszuk késett.
Sajnáltam hazaengedni az utasaimat.. olyan kis édesek voltak.
Kaptam ma a Hérás utasoktól egy gyönyörű kék strandkendőt, mert látták a buszon, hogy kék masni volt a csomagjaimon.
Most az ő csomagjaikat is elláttam kék masnival.
Amúgy körülbelül ennyi. Most majd grúz utasaim jönnek, 2 hétre.
Ja, és csomagom jött otthonról, Anya elküldte az útivasalóm, a laptopot és egy levelet. Kedvezményesen utazom Horvátországba, azt írják. Szuper. :)

2011. június 17., péntek
Hazaértem
Jó estét!
Elfelejtettem megnézni a kilométerórát, de lassan olyan 2500 körül járok.
Most értem haza. Kocsival Neszebárból.
Meeting volt, aztán Katit vittem el Neszebárba, kicsit kalauzoltam.
Hazafele énekeltem a kocsiban, így nem éreztem, hogy fáradt vagyok.
De ahogy kiszálltam a kocsiból elhagytam magam.
Alig várom, hogy alhassak.
Most felteszek pár képet a mai napról, aztán majd írok is holnap vagy utána.
Elöljáróban annyit, hogy Eszter (mindannyiunk mamája) 10 éve van a cégnél.

Napospart
Naposparton vagyok.
Tegnap kettőig voltam a strandon, aztán én sem tudom miért, úgy éreztem, hogy föl kell mennem a szobámba.
Lezuhanyoztam és hívott Áron, hogy körbe tudnám-e vezetni a feleségével és az apósával Szozopolban.
Aztán -miután ez megvolt- átmentünk Marijához, a helyi iroda vezetőjéhez, úgy megölelgetett, hogy szerintem megrepedt a kulccsontom.
Mikor visszatértem a Hérába, a takarítólányok megleptek, hattyút csináltak az ágyneműmből, rózsát is tettek az ágyamra. :) Aranyosak.
Átjöttem Napospatra, tegnap discoban voltunk, csalgában is, imádom. :)
Egyelőre ennyi, majd vasárnap-hétfő fele tudok többet írni.
Puszi Haza!
Aztán

2011. június 15., szerda
Dolgok, amik kimaradtak
Egy olyan házaspárral jöttem a buszon, akik utasaim voltak, vakok illetve a hölgy, ha jól tudom csak gyengén látó, és hozták a barátaikat is. Idén Napospartot választották, de jövőre jönnek újra Szozopolba.
A városképi jelentőségű sziámi cica, akit tavaly minden túrám alkalmával végig simogattak az utasaim, köszöni megvan. Ugyanott, ugyanúgy. :)
13. századi bizánci templomfeltárás, játszóterek, templomfelújítás - épül-szépül Szozopol. :)
Megyek a partra!

Holdfogyatkozás
Tavasszal lett volna egy részleges napfogyatkozás, illetve volt is, Magyarországról is látható lett volna, illetve volt is, mindazoknak, akiknek sikerült átlátnia, vagy túljutnia azon a vaskos felhőrétegen, ami az illetékes elvtársat (a Napot) takarta.
Akkor már napok óta ezt vártam és nagyon elszomorított, hogy nem láthattam.
Felírtam, hát a naptáramba minden hasonló eseményt, többek között a mai holdfogyatkozást is. Nem voltam benne biztos, hogy látni fogom Bulgáriából, először a Holdat magát se nagyon találtam.
Végre lementem a bárba, ismerkedtem picit a személyzettel, többször finoman elutasítottam az úszómester ajánlatait..
Aztán elkezdtem elmagyarázni nekik, hogy mi is lesz ma.
Nem értették.
Gondolták, majd telihold lesz és fel is ajánlották, hogy feljön valaki hozzám aludni, hogy ne féljek. NEM FÉLEK!
Csak holdfogyatkozás lesz.
Kevesen bírták ki velem éjfélig, és az a három fiú is csak azért (szerintem) mert beleegyeztem, hogy a medencéből nézzük az eseményeket fürdőruhában. Már azon meglepődtek, hogy tudok úszni.
Amikor egyszer csak három színű lett a Hold, nem akartak hinni a szemüknek.
Csodálatos volt. Nagyon tetszett nekik és nekem is ez az "égi tünemény", percekig bámultuk szótlanul az eget. Talán tovább is.
Egészen rám hűlt a fürdőruha.
Szép este volt.
Tökéletes pillanat.

Street Fashion Photo
Azon a napon, amikor az utolsó vizsgám volt a JuGyus specializációmon, fölvettem egy inget, amit még a Mama varrt magának lánykorában. Ahogy számolgatok, 50 éves is lehet az ing, talán csak 40, nem számít.
Mindenki megdicsérte, amerre jártam.
Aznap találkoztam Mónival, Nórival, Viktorral és először, mióta Moszkvából hazajött Györgyivel.
Elmentünk fagyizni és Móninak az az ötlete támadt, hogy menjünk le a fagyikkal a Tisza partra. Az Oroszlán utcán mentünk, ahol egy hostess kapott el, hogy szép az ingem, szívesen lefotóznák. Belementem, Mama inge, hadd fotózzák. A fotózás végén tudtam meg, hogy ez verseny, bevallom akkor kicsit bántam is, mert nem vágytam arra, hogy egy csomó másik lányéval versenyezzen a képem.
Mindegy.
Versenyzett.
Bekerült a legjobb 10be, 110 versenyző közül, 173 szavazattal. Nemsoká dönt a szakmai zsűri. :)
Izgulok.

A medence partján ülök, szép az élet.
A tegnapi napom csúcs volt, kezdtük a Ropotamon, hajókázás, vizililomok, aztán strandoltunk egy olyan strandon, ami körülbelül 15 percre van innen és senki más nem volt ott rajtunk kívül. (ez azt jelenti, hogy én, meg 4 utasom)
Estére elmentem sétálni az egyik hoteltulaj anyukájával, a néni már 80 is meglehet, hajlotthátú, bottal jár, nagyon kedves. Beszélgettünk virágokról, madarakról, katonákról.. nagyon jó volt :)
A vacsora is szuper, idén a Héra kitesz magáért, volt sülthal, musaka (ez Bulgáriában sajtos rakottkrumpli hús nélkül) volt kétféle saláta, grízpuding, halcsorba (az leves),rakottzöldség, gyümisali és sopszka. És semmi sem fogyott ki. Csúcs.
Hát így. Ma Petkoval reggeliztem, aztán munka előtt csacsogtam kicsit a takarító lányokkal, Anyut emlegették, remélik, hogy kijön újra. Iva, az egyik lány 27 kilót fogyot 5 hónap alatt, és még 20-at akar idén nyáron. Alig ismerek rá. Eddig is gyönyörű volt, de most. Nagyon szép. A fogyókúrája mondjuk elég sajátos, ezzel csakugyan lehet fogyni, 10 napig vizet iszik, teát, meg kávét, aztán 10 napig eszik nha egy kis zöldséget, aztán 10 napig megint csak iszik. Azt mondta, ez nem elég, sok szex is kell hozzá, testmozgásnak. Hát így. Azt hiszem kihagyom ezt a diétát, amúgy sincs rajtam se 27 se 20 kiló, jó lesz valami egyszerűbb is. Egyelőre bevált az, hogy zöldségeket eszem. Vagyis jobban érzem magam a bőrömben. :) Majd meglátjuk.
Mama meg Tata tuti jönnek a nyáron, visszaigazolt a légitársaság, és úgy néz ki, hogy lesz még pár látogatóm.
Meglátjuk. Jó lesz ez a nyár :)

2011. június 14., kedd
:)
Uramisten!
Már megint megszerettem az utasaimat. Minden szezon első hete a legjobb, már az utasokkal való kapcsolat szempontjából.
Elmentünk strandolni az egyik családdal, és nagyon jó volt. Idén terveztem rézbőrű lenni, nos erre egyre jobb esélyeim vannak.
Előtte Ropotamon voltunk, vizíliliomos rezervátumban jártunk.
Csúcs napom volt, de tényleg.
Még két fogadóóra és lehet, hogy lejutok végre a bárba kicsit ismerkedni a személyzettel. :) Tervezem már egy ideje, de vagy olvasok, vagy alszok, vagy beszélgetek valakivel.
Majd most. :)

2011. június 13., hétfő
A kocsi
Második
Hallottam már régen is kollégáktól, hogy a második nyár nehezebb.
Változik a személyzet a hotelekben és ezzel barátok tűnnek el a mindennapjainkból. Ugyanaz a hely, de másokkal. Nos, épp ezt élem meg.
Persze ez valahol jó is, mert más, de sok arc hiányzik. A part menti sétányon szinte minden máshol van már, nem az a kedves srác süti a halat, az autómosóból senki sem szalad ki mosolyogva, hogy mikor kávézunk már, a karaoke bár helyén bolgár étterem nyílt, a kukoricás helyén palacsintás, máshogy néz ki a Hárem és nincs itt Lyubo se, aki olyan látványosan tudott szenvedni a munkától, hogy az ember megsajnálta.
Lecserélték a napernyőket, nagyon csúnyák lettek, és a radio enjoy helyett gépzene szól.
Viszont épül a Cirill és Metód templom, gyermek konditerem épült, ami ingyenes és szabadtéri, tér-köveztek és térkövezetek kiástak egy erődöt a kedvenc parkolóm mellett.
Alig várom, hogy Elena előkerüljön.

2011. június 12., vasárnap
Fáradtság
Estére idegenvezetni szép és jó, csak sajna lefáraszt.
De hazafele jövet megtaláltam a világ legszebb kulcstartóját, vagy legalábbis Szozopolét. Már csak ezért is megérte.

Érkezés
Az utazás hosszú volt, de tűrhető. Az uzsit, amit Anya küldött, még mindig eszem.
Litván népmeséket olvastam, és próbáltam aludni, utóbbit kevesebb sikerrel.
A buszon relatíve sokat beszéltem az utasokhoz, igyekeztem ellátni őket infókkal, voltak régebbi utasaim is.
A Hérába mikor megérkeztünk, minden rendben volt, azonnal megkaptam a régi szobámat, amit még ennek ellenére órákig nem foglalhattam el. Ugyanis először el kellett utaznom Pomoriébe, ahol megkaptam a kocsit. Sötétkék opel astra, szentképekkel, füzérekkel, olvasókkal, májkrémes késsel. Csak bolgárosan :)
Elmentem ezek után Kittenbe, ahol megtaláltam két utast és a busz után vittem őket. Pénzt váltottam, tankoltam, és elvittem őket Napospartra.
Ez mondjuk így jól is hangzik, ha leszámítjuk az összes apró körülményt, ami az utazást jelentősen viccesebbé és kalandosabbá tette. Inkább nem részletezném..
Szozopolba visszatérve meglátogattam az itteni irodát, ahol örültek nekem, főleg annak, hogy már inkább bolgárul szólalok meg, mint oroszul.
Utána kisebb harcok árán elértem, hogy idén is legyen vacsim a hotelben, felköltöztem a szobámba az úszómester segítségével, fogadtam az autós utasokat, majd megtartottam két tájékoztatót, az egyik közben egy utas kérésére kiszaladtunk a temetőbe.. szóval izgalmas volt.
Este ittam egy üdítőt a régi kollégákkal, skypeoltam kicsit Anyuval, Mamával és Kálmánnal, aztán majdnem délig aludtam. Délután idegenvezetek, szóval illene összeszednem magam, bár továbbra is úgy érzem, hogy még hiányzik egy olyan téli álom-féle. A hotelszemélyzet gyakorlatilag kicserélődött, csak páran maradtak meg. Ezt kicsit bánom is, meg nem is. Még két hét és jön Elena..
Ó, majdnem kimaradt. a tegnap nap csúcspontja mégis kétségkívül az volt, amikor egy bolgár nagymamával beszélgettünk arról, hogy mi is az a wifi. :)
Puszi Haza. Ismét.

2011. június 9., csütörtök
Kezdetnek
8.31
Kettőkor jön a busz.
Szegedre.
Azért délben illene elindulnom.
És még azt sem tudom, hogy melyik bőröndbe, azt meg főleg nem, hogy mit fogok tenni.
Viszont van egy blogom.
Ami lesz nyáron is.
Hogy ne hiányozzak.
Vagy, hogy még jobban hiányozzak.
Ezért. :)
Azt hiszem ideje bepakolnom.
Majd még jelentkezem.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)