2011. június 15., szerda

Holdfogyatkozás

Tavasszal lett volna egy részleges napfogyatkozás, illetve volt is, Magyarországról is látható lett volna, illetve volt is, mindazoknak, akiknek sikerült átlátnia, vagy túljutnia azon a vaskos felhőrétegen, ami az illetékes elvtársat (a Napot) takarta.
Akkor már napok óta ezt vártam és nagyon elszomorított, hogy nem láthattam.
Felírtam, hát a naptáramba minden hasonló eseményt, többek között a mai holdfogyatkozást is. Nem voltam benne biztos, hogy látni fogom Bulgáriából, először a Holdat magát se nagyon találtam.
Végre lementem a bárba, ismerkedtem picit a személyzettel, többször finoman elutasítottam az úszómester ajánlatait..
Aztán elkezdtem elmagyarázni nekik, hogy mi is lesz ma.
Nem értették.
Gondolták, majd telihold lesz és fel is ajánlották, hogy feljön valaki hozzám aludni, hogy ne féljek. NEM FÉLEK!
Csak holdfogyatkozás lesz.
Kevesen bírták ki velem éjfélig, és az a három fiú is csak azért (szerintem) mert beleegyeztem, hogy a medencéből nézzük az eseményeket fürdőruhában. Már azon meglepődtek, hogy tudok úszni.
Amikor egyszer csak három színű lett a Hold, nem akartak hinni a szemüknek.
Csodálatos volt. Nagyon tetszett nekik és nekem is ez az "égi tünemény", percekig bámultuk szótlanul az eget. Talán tovább is.
Egészen rám hűlt a fürdőruha.
Szép este volt.
Tökéletes pillanat.
Puszi Haza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése